Ugye tegnap volt a Valentin-nap, a szerelmesek ünnepnapja. Először reggelről Gal egy vicces “boldog Galentin-napot” videót osztott meg Instagramján, a gal pedig azt is jelenti, hogy barát, valamint a neve is Gal ugye. Később férje, Jaron Varsano posztolt a közösségi oldalon: egy szívmelengető üzenettel köszöntötte feleségét az Instagramon, mellé egy Dudi Hasson által készített képet csatolva:

Szerelmem Gal én vagyok a legszerencsésebb élő ember mindig mosolyt csalsz az arcomra ♥️ boldog valentin-napot 📷 Dudi Hasson

Komolyra véve a dolgot kedvencünk is megosztotta ezt a képet, így köszöntve szerelmét:

Az én egyetlenem. Az emberem. A legjobban barátod. A partnerem. A mindenem. Imádlak örökké❤️ 📸 Dudi Hasson

50725391_394353421331140_8935550389527651300_n.jpg   

Ma délután végre egy újabb kampányával kapcsolatban is kaptunk híreket: a Reebok után a Revlon egyik újabb kollekciójának lett a reklámarca, ugyanis mint tudjátok, meghosszabbították szerződését 2019-re. Már korábban is volt szó a ‘Candid’ kollekcióról, azonban akkor csak kulisszák mögötti képeket kaptunk, most viszont megérkezett a hivatalos reklámfilm (fél perces, ebből Gal 15 másodpercig látható), valamint kb. egy fél órája egy csodálatos stúdiófotót és három darab kulisszák mögötti képet is kaptunk. Mindenképpen megéri megnézni mindent!

001~488.jpg 002~375.jpg 003~300.jpg 004~218.jpg


Még a hónap elején megjelent két újabb fotó a Reebok Tajvan Be More Human kampányához. Sajnos egyik fotó látott napvilágot HQ minőségben, de reméljük, hogy hamarosan újabb képeket kapunk és már megfelelő felbontásban. A képeken felül egy újabb kisfilm is megjelent a Reebok számára, amelyben kedvencünk az alábbiakat mondja:

A magabiztosság azt jelenti, hogy akkor is belevágsz, ha tudod, hogy elbukhatod, nem félsz, mert van önbizalmad azokhoz a dolgokhoz, amiben nem vagy biztos, hogy lehetséges.

   


Sziasztok!

Szuper hírrel érkeztünk ma Nektek, ugyanis végre végleges domainre költözött az oldalunk. A mai naptól kezdve az oldalt a galgadot.hu címen érhetitek majd el. A költözés alkalmából pedig új külső került az oldalra amit ez alkalommal én (mona) készítettem. Nagyon sokat segített Brielle és Linda oldala, így innen is köszönöm nekik. A kinézethez a 2017-es W Magazin fotósorozatát használtam. Az oldal mellett a galéria is új külsőbe bújt, lessétek meg azt is mindenképpen. A cserék is átnézésre kerültek, így felszabadult 4 hely, oda bátran jelentkezzetek a chatben! Reméljük Ti is annyira örültök a költözésnek, mint mi és a kinézet is elnyeri tetszéseteket! Várjuk véleményeiteket a chatben!


Tegnapelőtt kedvencünket lencsevégre kapták a lesifotósok immár Los Angelesben, amikor éppen egy csajos estét tartott barátnőivel, közös sétájuk közben nagyon boldognak látszott Gal, szerintünk nagyon jól érezte magát. Egy fekete bőrdzsekit viselt alatta sötétkék pólóval és fehér nadrággal. Haja felkontyolva volt, smink nagyon kevés volt csak rajta. Alább 9 képet találtok!

002~373.jpg 003~298.jpg 009~92.jpg 001~486.jpg

Tegnap megint csak új lesifotók érkeztek róla, ekkor szintén Los Angelesben volt, de már nagyobbik lánya, Alma Varsano társaságában. Valószínűleg elvitte valahová őt, mielőtt megjelent egy eseményen. Ekkor egy szürke pulóvert viselt világoskék farmernadrággal, haja pedig ugyanúgy felkontyolva volt. Egyébként smink nélkül jelent meg végre megint, szerintünk így is csodásan festett. Galériánkban 11 képet találtok!

002~374.jpg 003~299.jpg 008~114.jpg 011~60.jpg

Az este folyamán végre 23 nap várakozás után végre megvolt az idei első megjelenése, mégpedig Los Angelesben, a Harmony Goldban. Egyébként már előre bejelentette, hogy ott lesz, egy órával a vörös szőnyeges felvonulás előtt. Az ‘I Am The Night’ világpremierjén jelent meg, hogy támogassa a Wonder Woman rendezőjét, Patty Jenkins-t és két kollégáját, Chris Pine-t és Connie Nielsen-t. Utóbbival nem készített közös képet, de Pattyvel és Chrisszel végre újraegyesült a legendás trió. Gal úgy kommentálta a képet Twitterjén, hogy 8 hónapig minden nap velük volt, mégsem készített közös képet. De a lényeg, hogy végre új képek láttak napvilágot. Kedvencünk csodálatosan festett, mint mindig: egy fekete Yves Saint Laurent tervezésű nadrágkosztümöt viselt ugyanilyen színű uszállyal. Haja leengedve volt, laza hullámokban, sminkje pedig a megszokott módon szolid volt. Alább 45 gyönyörű képet találtok galériánkban!

picturepub-gal-gadot-013.jpg picturepub-gal-gadot-008.jpg picturepub-gal-gadot-019.jpg picturepub-gal-gadot-039.jpg


A tegnapi nap folyamán kihirdették az idei Oscar-díjátadó jelöltjeit, ahol ugyan kedvencünket nem, viszont a Ralph lezúzza a netet című animációs filmet egy kategóriában jelölték, amelyben Gal kölcsönzi Shank szinkronhgangját.

Legjobb animációs film

A kategóriában olyan mesékkel versenyzik, mint A hihetetlen család 2, Kutyák szigete, Mirai – Lány a jövőből és Pókember: Irány a Pókverzum! Remélhetőleg sikerül díjra is váltani a jelölést!


Kedvencünkről újabb képek láttak napvilágot a héten, először is a Maldív szigetekről, majd Izraelből. Egyébként mint kiderült, Yael Goldman Pfeffer születésnapjának ünneplésén Meital Weinberg Adar, Rotem Sala, Maya Dagan Pfeffer és Mali Levi is jelen volt, 5 napig. A barátnői és ő is megosztott pár képet és videót (1., 2., 3., 4., 5.) a vakációról, Gal pedig posztjában így emlékezett a kikapcsolódásról:

Hűha. Mennyire varázslatos vakáció volt ez ilyen inspiráló nőkkel, akikért nagyon hálás vagyok, hogy itt vannak nekem az életemben. Rengeteg nevetés és vicces pillanatok, komoly beszélgetések az életről a legszebb természetben.. Nem is lehetnék hálásabb.

DwZW8ZGW0AMMi4r.jpg DwUE-xuWkAI6OUx.jpg DwZW--rX0AILWmv.jpg DwZWIz_XcAouXQg.jpg DwZU8LHWsAAeVGa.jpg

4 napja pedig vissza is tért Izraelbe, tegnap édesanyja, Irit Gadot osztott meg róla egy képet és Instagram sztorijában Gal is posztolt egy gyönyörű szelfit. Egy régebbi, 10 éve készült kép is előkerült róla, amelyet Ido Izsak készített róla első alkalommal.

DwsYFwHWoAAE1EX.jpg DwjjqEfWkAASAV2.jpg DwZUlIZX0AEmUIe.jpg  


Sziasztok! Még december 30-án írtunk ki egy szavazást, amelyben lehetőségetek nyílt szavazni arról, szerintetek tavaly melyik megjelenésén volt a legszebb kedvencünk szerintetek. Mostantól már a szavazatok nem számítanak, mivel hoztuk az eredményhirdetést. Először is szeretnénk megköszönni, hogy 28+4-en szavaztatok (mert négy szavazat a Twitteren is érkezett). Akkor itt is vannak az eredmények:

10:
9:
8: 2., 8., 10. (1 szavazattal, 3%)
7: 7. (2 szavazattal, 6%)
6: 5., 6. (3 szavazattal, 9%)
5:
4: 3. (4 szavazattal, 13%)
3: 1. (5 szavazattal, 16%)
2:
1: 4. (7 szavazattal, 22%)

Szóval a ti döntésetek szerint 2018 legjobb megjelenése Galtól a 90. Academy Awards-on, vagyis az Oscar díjátadón volt. Mi is teljesen megértük döntéseteket, mert csodásan festett!

010.jpg 035.jpg 021.jpg 075.jpg 037.jpg