Ugye tegnap volt a Valentin-nap, a szerelmesek ünnepnapja. Először reggelről Gal egy vicces “boldog Galentin-napot” videót osztott meg Instagramján, a gal pedig azt is jelenti, hogy barát, valamint a neve is Gal ugye. Később férje, Jaron Varsano posztolt a közösségi oldalon: egy szívmelengető üzenettel köszöntötte feleségét az Instagramon, mellé egy Dudi Hasson által készített képet csatolva:

Szerelmem Gal én vagyok a legszerencsésebb élő ember mindig mosolyt csalsz az arcomra ♥️ boldog valentin-napot 📷 Dudi Hasson

Komolyra véve a dolgot kedvencünk is megosztotta ezt a képet, így köszöntve szerelmét:

Az én egyetlenem. Az emberem. A legjobban barátod. A partnerem. A mindenem. Imádlak örökké❤️ 📸 Dudi Hasson

50725391_394353421331140_8935550389527651300_n.jpg   

Ma délután végre egy újabb kampányával kapcsolatban is kaptunk híreket: a Reebok után a Revlon egyik újabb kollekciójának lett a reklámarca, ugyanis mint tudjátok, meghosszabbították szerződését 2019-re. Már korábban is volt szó a ‘Candid’ kollekcióról, azonban akkor csak kulisszák mögötti képeket kaptunk, most viszont megérkezett a hivatalos reklámfilm (fél perces, ebből Gal 15 másodpercig látható), valamint kb. egy fél órája egy csodálatos stúdiófotót és három darab kulisszák mögötti képet is kaptunk. Mindenképpen megéri megnézni mindent!

001~488.jpg 002~375.jpg 003~300.jpg 004~218.jpg


Ma nagyon jó híreink vannak számotokra, ugyanis egy Israel Hayom nevezetű oldal szerint a Revlon 2019-ben nem keres új reklámarcot: annyira sikeres volt Live Boldly kampánya Gallal, hogy jövőre is ő lesz a márka reklámarca! Ennek örömére kaptunk egy új képet a táskakollekcióhoz készül fotósorozatához, HQ-ban.

GalGadot_Revlon.jpg DvWHVm6XgAEWOss.jpg   

Emellett egyes források szerint megvan Gal év végi és 2019-es év eleji programja: egy újságszerkesztő által előkerült egy új szelfi kedvencünkről és Jaronról, a karácsonyi ünnepek végét és az újév estjét pedig Tel Avivban élő családjánál tölti majd Gal, Jaron, Alma és Maya. Miután véget értek az ünnepek, Gal állítólag a Maldív szigetekre fog repülni, hogy legjobb barátnője, Yael Goldman Pfeffer 40. születésnapját ünnepelje,

Ma pedig nagy örömünkre friss képeket is kaptunk kedvencünkről: ma reggel meg is érkezett a Ben Tzion utcába, Tel Avivba, Izraelbe! Sajnos nem tűnt túl boldognak, szerintem azért, mert látta, hogy a paparazzik már fotózzák őt és családját, de Maya feje ki lett takarva. De még így is gyönyörű volt, egy szürke blézert viselt, rajta bundás fehér kabáttal, haja pedig leengedve volt. 8 képet tekinthettek meg alább!

2699859-46.jpg 2699866-46.jpg 2699857-46.jpg 2699856-46.jpg 2699855-46.jpg


Gal még három nappal ezelőtt kiírta Twitterjére, mi az ő fogadalma a 2019-es évre, amely egy bő hét múlva itt is van. Azt írta, hogy nem csak fizikai, hanem mentális és érzelmi erejét is szeretné építgetni. Ez mellé csatolt egy 44 másodperces videót is edzéséről, melyet alább ti is megnézhettek. Ne hagyjátok ki, és azt az új kulisszák mögötti Revlon képet sem, amelyet tegnap osztott meg velünk a Flash Back Friday alkalmából.

Du9JXj4WoAApOhS.jpg    

Ma pedig kedvencünk sminkese, Sarah Brock is megerősített egy nagyon fontos dolgot: hivatalosan is befejeződtek a Wonder Woman 1984 forgatásai! Azonban sajnos még a filmre 2020. június 5-ig kell várnunk, de addig is olvassátok el Sarah bejegyzését:

És most a Wonder Woman 84 wrap partija 🙅🏼‍♀️ ez a legcsodásabb időszak volt szerintem mindnyájunk számára & alig várom, hogy mindenki lássa azt a varázslatot, amelyet Patty Jenkins, Gal Gadot & és az egész cast & crew csinált ✨🙅🏼‍♀️✨


Sajnos most Gal nagyon eltűnt a nyilvánosság elől, semmi új hír nincs felőle, ezért úgy döntöttünk, elhozzuk a november végén és decemberben készült képeket is, amiket eddig még az oldalon nem láthattatok. Először is kezdeném a november huszadika körüli Instagram sztorikkal.

Gal 24-től posztolt pár napig rendszeresen, először is egy nagyon aranyos sztorit osztott meg arról, hogy egy ajándékdobozt kapott a Revlontól és egy Reebokos pólóban bontotta ki azt. Aztán 22-én egy jeles ünnep volt az amerikaiak számára, a Hálaadás. Először csak Észak-Amerikában ünnepelték, de most már az egész USA-ban hálát adnak a családtagoknak, barátoknak. Kedvencünk ezen napjait legjobb barátnője, Yael Goldman Pfeffer társaságában töltötte, csajos napokat tartottak, először megnézték a The Lion King-et, majd lazultak, később Gal kislánya, Alma is csatlakozott hozzájuk. Egyébként Yael ott volt a londoni Rontó Ralph 2. premieren is, hogy Galt támogassa. Imádom a barátságukat!

Kepernyofelvetel_2810229.png Kepernyofelvetel_2810129.png Kepernyofelvetel_281529.png Kepernyofelvetel_2810029.png 

Pár nappal később Gal ismét Yaellel töltötte idejét, erről ő és a barátnő is megosztott egy-egy képet. 27-én Facebook oldalán osztott meg egy kiírást, amelyet csak az izraeli rajongói láthatnak, de a The Jerusalem Postnak köszönhetően ti is megnézhetitek, mit írt:

Mi mindig posztolunk olyan képeket, amin a kezünk a beoltott vállunkon van. Mert az immunizált környezetünk védett a az orvostudomány szemeiben – hallgassunk az orvosokra. Csak az egészséget kell érezni.

Ezután ismét egy kampánnyal kapcsolatban posztolt Instagramjára, kezén a “Fontos üzenet!” felirattal. Ezt írta:

Ma kifejezem a szolidaritásomat az izraeli testvéreim mellett, akik tiltakoznak a családon belüli erőszak ellen. A tiltakozás napja ma csak Izraelben van, de a harc az egész világra kiterjed. A családon belüli erőszak nem bőrszín, nem, vallás, családi háttér vagy életkor alapján különböztet meg. Felszólítok mindent embert arra, hogy fogjunk össze az erőszak ellen. Nem kell több. KELL, hogy ennek vége legyen. Álljunk ki mi, nők és férfiak egy jobb jövőért. És ha te is áldozat vagy, kérj segítséget, menedéket és tudd, hogy én kiállok melletted.

Emellett kedvencünk édesanyja, Irit posztolt egy új közös képet Galról és Jaronról.

DtRim5_WoAEH7mx.jpg DtKRslBXQAAovw_.jpg DtlyZfjXQAYZ2zN.jpg DtBaqx2WoAEwGoy.jpg Dt5ON0HX4AAxM8w.jpg

Kedvencünk ekkortájt a Wonder Woman 1984 forgatása helyszínén, Spanyolországban is kikapcsolódott picit, a naplementében, a homokban ülve lazított. December 12-én pedig megosztott két új képet magáról és kutyusáról, Loláról, melyek még pár héttel ezelőtt készültek, Dudi Hasson által. Még egy csodás hír, hogy a Ralph lezúzza a netet: Rontó Ralph 2., vagyis a film, amelyben Gal Shankot szinkronizálja, jelölve lett a Golden Globe díjátadón, mégpedig a Legjobb animációs film kategóriában! Hatalmas gratuláció Galnak és az egész castnak & crewnak!

DsiPQPHWwAIiehP.jpg DuPLzZeXgAEnqVL.jpg DuPLz8jWkAAStEx.jpg  

Több új promóciós kép is napvilágot látott Gal ASUS fotósorozataihoz, egy új stúdiókép és kilenc promóciós kép. Mindegyik képen csodásan fest kedvencünk, úgyhogy egyiket se hagyjátok ki! Egy új kulisszák mögötti videó is érkezett róla, a ZenBook 15 Pro népszerűsítésére. Természetesen mesésen fest a kisfilmben is.

001~481.jpg Dt9J1bWWoAA3r2n.jpg 45326920_509613062853388_6178316838506213258_n.jpg 43778624_2233839093520845_8277819329325699519_n.jpg 44453400_349438268948083_5406896078791728939_n.jpg

Végezetül pedig 6-án megosztott egy új fél perces kulisszák mögötti visszaemlékezős videót, amelyen az egyik új Revlon fotósorozat forgatásán látható. Eddig egyetlen egy kép érkezett a fotósorozatból, reméljük hamarosan több kép is publikálásra kerül, addig is gyönyörködjetek a videókban és képekben!


Kedvencünk látható két oldal erejéig a Vogue India októberi számában. Egy miniinterjú is olvasható az oldalakon, itt főleg a Wonder Womanről beszélt. Ezt egy következő posztban elhozom nektek lefordítva.

   

A tegnapi napon Insta sztoriban osztott meg kedvencünk néhány pillanatképet egy újabb közös projektről a Revlonnal. Mint azóta kiderült a Candid kampány keretein működik közre Gal. Erről még 15-én posztolt egy bejegyzést Twitter oldalán a márka. Azóta viszont csak néhány BTS képet kaptunk, úgyhogy izgatottan várjuk a hivatalos fotókat.

   

Két nappal ezelőtt pedig megjelent egy újabb verzió a Girls Like You című dalhoz. Lessétek meg a kisfilmet, mert szerintünk nagyon aranyos lett.


A mai nap folyamán egy új gyönyörű kép került elő kedvencünkről, amely a Revlon Super Lustrous nevezetű rúzskollekciójának népszerűsítésére készült. Gal egyszerűen csodásan fest az új stúdiófotón, a sötétbordó árnyalatot reklámozza, haja pedig le van simítva. Nézzétek meg a galériában!

003~291.jpg    

Emellett egy új kép került elő kedvencünk A Simpson család-beli karakteréről, Lisaról a 30. évadban. A képen a Mennyországban látható, Albert Einstein, Golda Meir, King David, Moshe Dayan, Joan Rivers és Rabbi Krustofsky társaságában.

002~360.jpg    

Egy új, rövid videó is napvilágot látott róla a napokban, amely a Huawei Mate 10 Pro népszerűsítésére készült, Gal pedig természetesen csodásan fest benne. Itt a link!

Végezetül pedig tegnap egy rajongó közzétett pár nemrég, az előző vagy a mostani hét folyamán készült képet Galról, ugyanis észrevette őt valahol, amint elsétál mellette. Sajnos nem túl jó minőségű fotók, valamint valaki be is állt eléje, de legalább frissen készültek róla. Egyébként egy fehér inget viselt, sötét színű nadrággal.

001~475.jpg 002~361.jpg   


Tegnap kedvencünk megosztott Instagram sztoriján keresztül egy új képet magáról, amely még augusztus 27-én készült, mikor közelgő filmjére, a Wonder Woman 1984-ra edzett. Éppen kötelet mászott, melyet egy majmos szmájlival jelölt. A képen már lehet látni, mennyire edzett ahhoz, hogy Wonder Woman legyen.

DlxzrIoW4AE6GH4.jpg    

Valamint tegnap késő este egy csodálatos képet osztott meg a Revlonnak készült fotósorozatához, ezáltal pedig ki is derült, hogy Mario Sorrenti készítette ezt a fotósorozatot róla az orosz Super Lustrous rúzskollekcióhoz. Egyébként ehhez már korábban is kaptunk egy képet a Revlon Oroszország által. Nézzétek meg ti is!

39345028_282938109101220_1727099069475586048_n.jpg